A párkapcsolatokban gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minél több időt töltünk együtt, annál mélyebbre ássuk magunkat egymás világában, annál erősebbé válik a kötelékünk. Ez a gondolat sok esetben igaz lehet, mégis számos szakértő és egyre több pár fedezi fel, hogy a külön töltött idő néha éppoly fontos lehet, mint a közösen megélt pillanatok. Az önálló tapasztalatok keresése és az egyéni idő jelentősége talán radikálisnak tűnik, pedig éppen ez a különválás teheti igazán frissé és izgalmassá a kapcsolatot.
A modern párkapcsolati szakirodalom szerint egyre több olyan pár létezik, akik tudatosan keresik az egyéni élményeket. A személyes tér nem az elhidegülés vagy a távolságtartás jele, hanem sokszor az önismeret, az önfejlesztés színtere, ahol új gondolatok születhetnek, és új inspirációkra tehetünk szert. Egy közös vacsora vagy akár egy közösen átélt nyaralás után az egyéniségek összeolvadása természetes folyamat, amely azonban, ha nem figyelünk rá, idővel megfoszthat bennünket önállóságunktól. A személyes tér így egyfajta regeneráló erőt képvisel, amely egy-egy találkozáskor új energiákat visz a közös pillanatokba.
De miért működik mindez? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. Amikor külön töltjük az időnket, lehetőségünk nyílik, hogy megőrizzük egyéni érdeklődési köreinket, hogy új történeteket szerezzünk, amelyeket később megoszthatunk partnerünkkel. Gondoljunk csak arra, hogy egy baráti összejövetel, egy izgalmas könyv, egy hobbi vagy egy új tapasztalat mind-mind különleges színt vihet a kapcsolódásba, hiszen új perspektívákat hozunk a közös asztalra. Ez a frissesség inspirálhat minket arra, hogy partnerünket újra és újra más fényben lássuk, és olyan beszélgetéseket indítson el, amelyek akár évek óta rejtve maradtak.
A külön töltött idő az újraegyesülés varázsát is megőrizheti. A hosszú távú kapcsolatokban különösen fontos, hogy időnként újra felfedezhessük partnerünket, hogy visszataláljunk ahhoz a pillanathoz, amikor először éreztük meg a vonzalmat. Ha időnként távolságot hagyunk magunk között, lehetőséget adunk a másiknak, hogy egyedül, szabadon fejlődjön, és hogy ezt a fejlődést újra és újra elismerjük, mélyítve az intimitást. Így a külön töltött idő olyan élményt is hozhat, amelyben valóban megélhetjük a kölcsönös tiszteletet, és ráeszmélhetünk, hogy a személyes tér elválaszthatatlan része a kapcsolati szabadságnak.
Az egyéni tér fontossága talán elsőre kockázatosnak tűnhet, hiszen hogyan lehetünk biztosak benne, hogy a távolság nem teszi törékennyé az érzelmeket? Az igazság az, hogy egy érett kapcsolatban az elköteleződés nem attól függ, hogy minden pillanatot együtt töltünk. Ehelyett az intimitás valódi próbája az, hogy képesek vagyunk-e egymás mellett önálló életet élni, és ugyanakkor összefonódva maradni, amikor arra szükség van.
Végső soron tehát a külön töltött idő egyfajta szertartás lehet, amely a szeretet mélyebb formáját építi. Nem a távolság számít, hanem az az érzés, amely akkor születik, amikor ismét egymásra találunk. Ez az egymástól függetlenül megélt élet és a közös pillanatok kettőssége, amely folyamatosan táplálja a szeretetet és a kapcsolat erejét.